A Tegyepusztán birtokos Tegyey család egyik nő tagja, Tegyey Katalin noszlopi Noszlopy Ferenc felesége lett. Ma is beszélnek az öregek Noszlopon, felidézik csodás „feltámadásának” históriáját. A nemesasszony jelentős vagyont halmozott fel, különösen kedvelte az értékes ékszereket. Halálát valamikor a XVIII. század végén egy torkán akadt túrógombóc okozta. A falu keleti végén emelt, különálló családi kriptába temették. A hideg januári napon korán sötétedett, a kőművesek nem végeztek a sírbolt bejáratának visszafalazásával. Ezt használták ki az éppen Noszlop környékén tanyázó vándor cigányok, és feltörték Tegyey Katalin koporsóját. Amikor nyakláncától próbálták megszabadítani, kiesett a torkába szorult falat. váratlanul magához tért, és felült. A sírrablók hanyatt-homlok menekültek, még a lámpájukat is a kriptában felejtették, Tegyey Katalin pedig lámpával a kezében hazasétált. A gyászoló család s a rokonság halotti tort ült. A nemesasszony két fia a vagyonon osztozkodott, a harmadik, a legkisebb félrehúzódott, anyját siratta. Némelyek szerint elsőként a cselédlány ismerte fel Tegyey Katalint, s rögvest szörnyethalt. Gyermekei és a rokonok egy ideig bámulták, aztán kirohantak. Egyedül a legkisebbik fia maradt, aki azt kérdezte tőle: „Anyám, élsz, vagy a szellemed van itt?” A boldog válasz így hangzott: „Elek, édes fiam!” Miután megölelték egymást, Tegyei Katalin elmesélte „feltámadása” történetét. Másnap Noszlopon és a környező falvakban közhírré tették, hogy Noszlopy Ferenc özvegye ezer-ezer forinttal kívánja jutalmazni családi kriptájuk feltörök, élete megmentőit. De senki sem jelentkezett a jutalompénzért. A nemesasszony hét, mások szerint tizenhat évvel élte túl „első halálát”.
A honfoglalás korában élt egy fiúcska, aki alig volt nagyobb, mint az íj, amit a vállán keresztben átvetve hordott, a vesszőkkel teli tegez szinte a földet súrolta. Nagy volt az íj, de a legényke a próbalövésre felkínált szalmabábú helyett kis madárkára célzott, s röptében lőtte át annak fejét. Nosza, a madár után el is nevezték Vereb-nek mert veréb volt az a madárka melyet oly ügyesen lelőtt.
A véres kardot napokkal azelőtt körbehordozták, hirdetvén kell a harcos a csatához. Az első hadjáratból a legényke, férfijellemmel megáldva, immár lóháton, jó néhány ezüsttel tarsolyában tért meg a Megyer törzs szálláshelyére. Árpád vezér kíséretében lovagolt be az új hazába 895-ben, majd immár Arnulf keleti frank császár zsoldjában, I. Berengár itáliai király ellen vívott csatában kardcsapás érte a fejét, s önkívületben vitték haza. A táltos vette kezelésbe, s miután a csodafüvek nem segítettek, koponyatrepanációhoz folyamodott, hogy a testből kiszállt lélek utat találjon haza a testbe. A táltos sűrű imádkozása, a törzs tagjainak tánca a gyógyulásáért a tűz körül, na meg a sikeres műtét visszahozta vitézünket az életbe. Még sok csatában vett részt, egészen Pavia felgyújtásáig.
Ezt követően nem harcolt többé, hanem jutalmul kapott földjén, a róla Verebnek elnevezett helyen élt feleségével, gyermekeivel haláláig. Falunk népe még mindig ismeri Vereb vitéz legendáját.
Kérjük, szavazzon ránk, és ha tetszett a legendánk, akkor látogasson el augusztusban a Falunapunkra, ahol többet is megtudhat Vereb vitézről!